Prológus

15 évvel ezelőtt

- Szerinted jó ez így? - kérdezte remegve a nő. Barna haja csomókban tapadt nedves arcára. Zöldes szemei ragyogtak a sötétben. A férfi közelebb húzódott hozzá, és egy csókot nyomott puha, nedves ajkára. Szenvedélyes, hosszú csókot. - Félek Robin! Nem akarom ezt tenni vele, így csak becsapom... becsapjuk.
- Oh, Naomi! - sóhajtott a férfi. - Nem lesz semmi baj, de hadd emlékeztesselek, hogy te vetetted fel ezt az ötletet.
- De... mi van, ha nem tudunk beilleszkedni? Ha megtalálnak? - aggodalmaskodott a nő. - Ha a lányunk három éves korában meglát valamit a TV-ben, és kivetíti magának? Vagy még rosszabb...
- Elég legyen! Nem lesz semmi baj, és amúgy sem fordulhatunk vissza! - elhajtott egy ágat Naomi arca elől. A nő karjában valami mocorogni kezdett. Egy apró csecsemő feküdt anyja szoros ölélésében.
- Ne most Luna, csak ne most kezdj el sírni - suttogta maga elé Robin. Fekete hajában már jelentek meg ősz tincsek kora ellenére. Naomi ringatni kezdte a csecsemőt. Visszaaludt.
- Nem csinálhatjuk ezt sokáig Robin... Találnunk kéne egy város, ahol legalább addig el tudunk bújni, amíg meg nem szokjuk az itteni életet - Robin fáradtan nézett feleségére. Igaza volt, jól tudta, de mégis mit tehetne? A legkiképezettebb katonák voltak a nyomukban, hibára várva. Nem, most egyetlen egy kisebb hibát sem védhettek. Nem volt meg nekik ez a luxus, még ha el is tudnának menekülni; Luna életét nem veszélyeztetné. - Egyre közelebb jönnek! Vigyázz! - sikoltott fel Naomi, mire Robin a figyelem központjára terelte tekintetét. Egy hatalmas, pikkelyes griff állt mellette.
- Fuss Naomi! Vidd innen a gyereket! Én feltartom, velem ne foglalkozz, megtalállak.
- Robin, én nem... - szomorodott el a nő, de tudta, most csak egy lehetősége van: ha itt hagyja a férjét. Még egy griff közeledett. Sírva kezdett hátrálni.
- Szeretlek! - és már a griffre összpontosított. Naomi az erdő széle felé sietett, próbált nem visszafordulni, és felbukni. Hangos reccsenést hallott maga mögül, rémülten megállt, lassan megfordult. Egy villanást látott, onnan ahol pár perce még Robinnal váltott egy csókot, amit férje vérfagyasztó sikolya követte. Kész, ennyi volt. Nincs már senkije csak Luna. Nem ezt érdemelte Robin! Szerető és gondoskodó férj volt, remek állampolgár, és a legjobbak között volt, erre egy istenháta mögötti erdőben kellett meghalnia... Viszont férje halála azt jelentette, hogy most rajta a sor. A griffek követni fogják őt, és isten tudja mi vár még rá ezek után.
Vijjogások éles sikolya váltotta fel az eső békés kopogását. Naomi rémülten keresett egy biztos fedezéket, ahova nem könnyű a bejutás.
- Sajnálom kicsim, de meg kell tennem! - csomagolta ki Lunát a meleg védelméből, és elővett egy üvegcsét, kinyitotta azt, majd csókot nyomott a csecsemő homlokára, és a szájába nyomta az üvegcse száját. Luna nagyokat kortyolt belőle szomját oltva, erejét blokkolva. Valami elkezdte kaparni a földet, és egy csőr jelent meg Naomi lábánál. Éles fájdalommal vájt bele a nő húsába, kiharapva onnan egy cafatot.
- A francba! - felemelte a kezét, mormolni kezdett valamit. Fehér fény villant fel, a griff méterekre arrébb repült, egy fába érkezett, ami bajjóslón reccsent egyet. A madár csak élettelenül esett a földre. Naomi és a csecsemő helyén egy égett folt maradt emlékeztetőül, hogy itt történt meg Luna Angeldale elrejtése, ereje sokkolásával; és ebben az erdőben halt meg Robin Angeldale...