2017. augusztus 9., szerda

Sorry...

Sziasztok!
Tudom, tudom lassan egy éve nem volt már rész, rettentően sajnálom, de kellett egy kis szünet (megint), viszont más felületeken tevékenykedtem, lent a linkeknél meg tudjátok nézni. Remélem nem tűnt el mindenki és valaki még maradt velem, nemsokára hozom az új részt, addig is türelem! :) 

UI: Addig nézz be Wattpados profilomra, ott olvashattok még tőlem!


2016. szeptember 18., vasárnap

Tizenharmadik rész

- Mit akartál mondani? - kérdezte ridegen a lány. Nick értetlenül nézett a lány barna szemeibe.
- Én? Semmit. Igazat megvallva, indulni készültem.
- Akkor miért hívtál ide? - kezdett ingerült lenni Luna hangja.
- Én biztos nem! Érezd csak jól magad a "barátoddal".
- Pedig Nicky mondta, hogy valamit meg akarsz velem beszélni. Nem nagyon akartam bele menni, de látom, felesleges volt idejönnöm!
- Hogyan? Én az ég világon semmit nem akarok tőled.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük, mentem! - fordult meg Luna, majd azzal a mozdulattal vissza a fiúhoz. - De tudod, nagyon gyerekesen viselkedsz - Luna ismét megfordult, és már indult is volna vissza, amikor egy kéz visszarántotta. A lány kérdőn nézett Nickre.
- Várj már! Igazatok volt... - sóhajtott egyet, s mint akinek nincs más választása, feladta a dacot. - Gyerekesen viselkedek Back miatt, pedig ő csak az egyik legjobb barátod volt. Csak tudod... én kevés ilyet láttam, ahol senki nem érez többet - na meg láttam, amit láttam, ahogy rád nézett. 
 -Nick, tudom - enyhült meg a lány. - Mindenki ezt gondolta, bántottak is miatta. Páran rendszeresen abban lelték örömöket, hogy zaklattak minket, és keresték a félreérthető alkalmakat, hogy mikor tudják bebizonyítani, mi tényleg járunk. Ettől függetlenül mi kiálltunk egymás mellett, pedig bármelyikünk beleunhatott volna.
- Oh, hogy én mekkora hülye vagyok! Ugye megbocsájtasz?
- Csak ha visszajössz velem - nevette el magát Luna.
- Rendben, megadom magam - tette fel a kezét a fiú, majd mosolyogva megölelte meg a lányt. - Köszönöm! - Luna csak elmosolyodott és visszarángatta a fiút a többiekhez.
Na, megjött a durcitesó - kiáltott fel Nicky üdvözlésképp.
A délután további részében sem tettek mást, mint előtte csak most már Nick is egy fokkal jobban érezte magát, tudva, hogy Luna még mindig kedveli valamennyire. Mikor hazafelé mentek, a fiú félre húzta a lányt.
- Luna, én tényleg félreismertem Backet. Tök jó fej srác és tényleg van valami a történeteiben, hiába mondogatja, hogy semmi érdekes nem történik vele.
- Oké, és még meddig fogsz bocsánatot kérni? - tetette felháborodását. - Hidd el, én is hasonlóan reagáltam volna, ha így meglátlak egy régi baráttal, csak én már megszoktam.
- Mit?
- Hogy mindig lányok vesznek körül, akiket nem ismerek, és akik mindig rád hajtanak - Nick jó szorosan átölelte Lunat. - De most már menjünk! Holnap suli és doga lesz.
- Jaj, ne már! Miből?
- Töri, na meg lehet, hogy bioszból is feleltetnek.
- A franc... akkor én húzok! Szia! - de még utoljára magához húzta a lányt és puszit nyomott a homlokára.


2016. szeptember 16., péntek

Tizenkettedik rész

A délután viszonylag jól telt, sztorizgattak, mindenki meg akarta ismerni Backet, és bár a fiúnak nem volt sok érdekes története, mégis mindenki (Nicket kivéve) őt akarta hallgatni. Még Luna is ovisként ült legjobb barátja előtt, mint akinek most olvassák fel a kedvenc részét a kedvenc meséjéből, pedig ő maga is szereplője volt egy-egy történetnek. Nick már távolságtartóbb volt, az első percektől hátrébb húzódott a csapattól, és csak akkor szólalt meg, ha fel akart vágni, vagy ha a helyzet megkívánta. Húga egy idő után megelégelve a szituációt, félrehúzta testvérét, hogy a többiek ne hallják őket.
- Még mindig játszod magad? Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyerekes? - kérdezte mosolyogva.
- Gyerekes!? Egyáltalán nem - felelte komoran.
- Oké, akkor kérdezem másképp. Mi a fene bajod van? Back jó fej, nem nyomulós típus és jó a humora. Általában te is az ilyen haverokat keresed.... Te is ilyen vagy!
- Semmi.
- Ahaaa... már értem! - mérte végig kaján mosollyal Nicky bátyját.
- Mit? - nézett unottan a fiú húgára.
- Az zavar, hogy vele Luna közvetlenebb, felszabadultabb és több a közös emlékük.
- Nem... nem ez zavar - nézett keserűen a lányra, mintha egy gyógyuló sebét tépte volna fel valaki.
- Nem versz át, Nick! A testvéred vagyok, ismerlek. Luna más neked, fontosabb, de ne szúrd el az isten szerelmére, mert még én is bírom a csajt. Amúgy meg, mióta zavarnak más fiúk? Back már ezerszer leszögezte, hogy ő csak Luna haverja, és ha nem találnak lakást, akkor megy is.
- Nem is ezzel van a baj - nevetett fel keserűen a fiú. - Te nem láttad Luna arcát mennyire örült neki, és most mondhatod, hogy Luna ilyen, de sose láttam még így örülni, még Evanak sem. És Back... bírnám a srácot, komolyan, viszont a szeme mást mondd, mint amit ő maga mond.
- És Luna?
- Mi van vele?
- Még, ha Back így is érez, Lunában nem bízol annyira, hogy téged szeret, és közben nem másra vágyik csakis rád? Nick... ők csak barátok.
- Ja, csak tudod, ritka az olyan fiú-lány barátság, ahol az egyik nem érez többet.
- És te ezért nem érzed jól magad? Te, Nick Graham, aki csak azért összejött egy csajjal a pasija előtt, hogy bemutassa, ő erre is képes. Na, ne viccelj már! Most lenne lehetőséged, hogy jobban megismerd Lunát, hogy közelebb kerülhess Lunához. Ha te ezt nem használod ki, akkor már bocs, de te egy nagy barom vagy.
- Na és? Mit érdekel téged, aki mindig csak morgott a lányok miatt? - emelte tekintetét a pár méterrel odébb lévő társaságra, Lunára.
- Mit érdekel? Te a bátyám vagy, rossz lenne látni a szomorú fejedet a suliba és a mérges verziót otthon.
- Jó, de akkor sem megyek vissza! Eddig is csak azért maradtam, mert kínos lett volna elmenni.
- Te tudod! - azzal a lány visszament a társasághoz, és Lunának súgott valamit. Pár pillanat múlva a barna hajú lány állt meg Nick előtt. A fiú kérdőn nézett rá.
- Mit akartál mondani? - kérdezte ridegen a lány. 

2016. május 24., kedd

Tizenegyedik rész

- Bocs, beengedtél? - lökte meg Lunát valakit. A lány értetlenül fordult meg, mire a döbbenete csak fokozódott. Nick volt ott, ragyogó zöld szemeiben nem volt más, csak gorombaság. Utána akart szólni, de a fiú addigra már elment.
- Minden rendben? - érdeklődött régi barátja.
- Nem... Nem hiszem el, hogy ezt csinálta!
- Nyugi! Vannak bunkók a világon. Ne foglalkozz velük! - legyintett egyet.
- De ő az osztálytársam - csóválta meg a fejét, mire barna tincsei hullámozni kezdtek.
- És? Attól még nem lehet bunkó?
- Az osztálytársam, aki tegnap megcsókolt és azt mondta, hogy szeret - nagyot nyelt, mert még ő sem tudta elhinni. Fura, hogy magáról beszélt, eddig mindig egy sorozat vagy könyv szereplőiről beszéltek csak Evaval ilyen témában, most pedig magáról egy fiúval...
- Oh! - nem kellett többet mondania. Ilyen volt Luna szerencséje, és ezt Back is tudta.
- Nekem most mennem kell - szólalt meg a csengő. - Akkor délután?
- Délután. Szia! - ölelte át, sarkon fordult és elviharzott. Nagy levegőt véve besétált az intézet hatalmas ajtóján. Nem volt régi építésű az épület, na meg tavaly újították és szerezte be pár fejlesztést, ami pár projektorba kimerült, hozzá laptopot viszont már otthonról kellett hozni, ha a tanár vetíteni akart. Emellett még építettek egy liftet is, bár az iskola csak két emeletes volt, mindig volt egy diák, aki eltörte a lábát, vagy egy tanár esetleg karbantartó, akinek túl sok cucca volt ahhoz, hogy mindent fel tudjon vinni egyszerre. Mire a lány felért a terembe, Nick már a helyén ült és zenét hallgatott. A lány még beszélni szeretett volna vele, de a tanár megállt mögötte és enyhén leordította a fejét, hogy húzzon a helyére, vagy egyest kap. Szépen kezdődött a nap. A szünetekben se járt nagyobb sikerrel, Nick került őt, hamarabb kiment a teremből, vagy valami olyannal foglalta el magát, hogy a lány ne tudjon odamenni.
- Luna, akkor a dombnál? - állt meg utolsó óra után Eva legjobb barátnője mellett.
- Persze. Jah, és valakit vinnék magammal, ha nem baj.
- Nem tán... Nick? - nézett a sapkás lány kaján mosollyal Lunára.
- Mi? Nem, dehogy - nézett le szomorúan a földre. - Majd később mesélek - indult el, faképnél hagyva barátnőjét, aki csak értetlenül bámult utána.
Két óra múlva mindenki a dombnál volt mire Lunáék megérkeztek. Az addig nevetgélő társaság most síri csöndben bámulta a fekete hajú fiút, aki Luna mögött pár lépéssel lemaradva bóklászott.
- Itt vagyunk! Bocsi a késésért, de Back egy kicsit eltévedt a városban - mutatott a fiú felé.
- Na szépen vagyunk! - szólalt meg keserűen Nick. - Elhoztad az öribaridat is? Tudtommal csak úgy random embereket nem hívunk meg, még ha kavarunk is vele.... - a lánynak elkerekedett a szeme, annyira ledöbbent, Bakc pedig... ő csak hangosan felnevetett.
- Mi bajod van? Back még a régi sulimban volt a legjobb és EGYELTEN barátom -hangsúlyozta ki az "egyetlen" szót.
- Aha, és ezt úgy el is kéne hinnünk?
- Ah, azt hiszel amit akarsz, de én sose hazudtam neked. Ez az igazság! - zárta le Luna ezt a témát.

2016. május 16., hétfő

Tizedik rész

Másnap Luna hamar felkelt. Szabadnak és boldognak érezte magát. Miután sikerült mindennel elkészülnie, sietve lépett ki az utcára, hogy időben beérjen a suliba, amikor egy kéz visszarántotta, majd befogta a szemét egy ölelés kíséretében.
- Na, ki vagyok? - szólalt meg egy kellemes, mély hang.
- Hm... nem is tudom - töprengett a lány. Először Nickre gondolt volna, reménykedett benne, hogy ő az, de neki nem ilyen mély a hangja, és az illata is más.
- Csak nem felejtetted el a hangom? - csodálkozott el a fiú, majd megfordította a lányt, hogy a szemébe nézhessen. Nem az volt, akire Luna számított, de az örömöt, amit okozott annál nagyobb.
- Back! De jó, hogy itt vagy! - ugrott a fiú nyakába. Nick ekkor fordult be az utcában. Őt nem nagyon látták, de ő jól látott mindent, és persze félre is értette a jelenetet. Back volt Luna legjobb és egyetlen barátja az előző sulijából.
- De... te mit keresel itt? - engedte el a fekete hajú fiút. - Nem a sulidba kéne indulnod?
- Hát... induljunk, mert attól még te elkésel. Útközben mindent elmesélek - noszogatta a lányt, mire ő nehezen, de beadta a derekát, és felvette a fiú tempóját.
- Akkor kezdj el mesélni! - szólalt meg egy idő után. - Mit keresel itt?
- Anyuék költöznek. Minden városban szét néznek, ahol jó áron találnak lakást, és amit a közelben van. Itt is találtak párat.
- Értem. És? Miért költöztök? Meddig maradsz?
- Nem tudom. Anyuék nem kötötték a lelkemre, így fájó szívvel, de meg kellett válnom a barátaimtól. Kb. két hétre jöttünk, ha találunk lakást, akkor maradunk - egy darabig újabb csend állt be. Luna erősen az útra koncentrált, nem akart tudomást venni róla, hogy egykori legjobb barátja mennyire megváltozott, menyire jól néz ki...
- Suli után... lenne kedved elmenni a mezőre? - emelte fel a tekintetét Luna, és egyenesen a fiúéba fúrta. - Biztos jól kijönnél a többiekkel.
- Ha nekik nem gond - nevette el magát kínosan Back. - Aztán meg, végre találkozhatok az "utódommal".
- Ha-ha - bökte meg az oldalát Luna. Egy ismerős illat csapta meg a lányt, ahogy valaki nekik ment.
- Bocs, beengednél?

2016. május 15., vasárnap

Kilencedik rész

Tavaszi szellő kellemesen esett, Tarán májusban 20 fok körüli volt a legalacsonyabb hőmérséklet. Hétfő délután egy kisebb diákcsoport telepedett le egy közeli parkban, ketten távolabb a többiektől. 
- Most visszamegyünk a többiekhez, mert már biztos hiányolnak, de ne úgy, mint két osztálytárs, akik félnek a másik közelében. Ez túl távoli lenne. Próbáljunk meg egymással úgy viselkedni, mint Evaval vagy Tommal, okés? A többit majd meglátjuk. 
- Rendben - azzal átölelték egymást. Mikor visszamentek éppen Mel mesélt valamit a többieknek. Nagy átéléssel mesélt egy kiskutyáról, meg valami lányról, közbe pedig próbálta 
- Hé, srácok! Nem megyünk el az erdő melletti mezőre? - vetette fel az ötletet Melinda.
- Menjünk! - kiáltották be többen is. Amikor megérkeztek, letelepedtek egy fa árnyékába. Tavasz végét járta már, az idő ilyenkor mindig kellemesebb, mint máskor. A nap süt már meleget adva, a hó egy ideje elolvadt és a fák üde, zöld lombkoronái között a napsugarak utat találnak maguknak a talaj felé. Madarak trillázása árasztja el az egész környéket, csak a városközpontban váltja fel a kocsik zaja. 
Lunáék élvezték a délutánt. Énekeltek, táncoltak és sztorizgattak, mígnem Melnek támadt egy ötlete, miszerint tök jó buli lenne egy csapatversenyt csinálni. Az egyik csapatot Kem, Vicky, Nicky és Mel alkotta, míg a másikat Luna, Eva, Tom és Nick. Sokat szórakoztak ezen is. Különféle ügyességi és logikai feladatokat találtak ki, majd a vesztes csapatnak körönként furábbnál furább büntetéseket. Visszafelé menet Tara egyetlen folyójához értek, ami ebben az időszakban a legszebb. Mindenhol virágok, a víz ragyogó kéken csillogott. A csapat itt is eltöltött egy órát, aminek egy része persze a tegnapi nap elmesélésével történt. Luna és unokatestvére már elindul hazafelé, amikor a lányt visszahúzta egy kéz. 
- Nick, mit csinálsz? Nekem mennem kéne... - mutatott a várakozó, szőke hajú lány felé.
- Nem bírom tovább Luna! Nélküled nem... - szorosan magához ölelte egy csók kíséretében. Luna első csókja... Luna első csókja Nickkel egy varázslatos helyen. A lány zavartan lépett el a fiú mellől, majd zavartan lépkedett hazafelé, miközben unokatestvére végig mosolygott mellette. 

2016. április 23., szombat

Nyolcadik rész

Már mindenki ott volt, sőt többen is, mint szoktak. Hasonló felállás, fagyosabb hangulat. Ha valaki elkezdett egy beszélgetést mindaddig jól telt, amíg Luna vagy Nick meg nem szólalt. Melinda próbálta oldani a feszültséget sikertelen akciókkal. Lunáék néha szemeztek egymással, de pár pillantásnál tovább nem bírták.
- Na jó, ebből elég! - indult meg Nick. - Bocs, Luna beszélhetnénk? - a lány értetlenül meredt rá. - Ezt igennek veszem. Mindjárt jövünk - szólt oda a többieknek Nick, megfogta a lány karját, és egy pár méterrel arrébb húzódott. Luna dacosan megállt Nick előtt, és várt.
- Miről akarsz beszélni? - unta meg a várakozást.
- Luna, ne kezd megint! Tudod te jól, hogy miről akarok beszélni. Emlékszel? Abbahagytunk valamit...
- Jó, rendben - ült le tetetett unalommal egy nagyobb kőre. - Hallgatlak.
- Az nem fair, hogy én tudom, hogy te mit érzel, viszont te felőlem semmi visszajelzést nem kapsz. Ez engem zavar.
- Oh, tényleg? Zavar? Akkor talán nem kellett volna csinálnod valamit? - dühös volt. Luna soha nem volt még ilyen helyzetben, csak annyit tudott, amiket a filmekben látott vagy a könyvekben olvasott, és ez nem sokat segített most, hogy kezelni is tudja a helyzetet.
- Kérlek! Csak hallgass meg! Ezért mentem el tegnap is, csak hát... - könyörgött Nick. Ő még mindig állt, és nem igazán szándékozott leülni.
- Nick, elhiszem, csak nem tudom felfogni, hogy miért vártál ennyit? Tudtad jól, hogy én szenvedek, bár igyekeztem mindig lenyelni a gombócot a torkomon, amikor veled találkoztam, ezek szerint nem sikerült. Mit akarsz? - nézett a fiú szemébe. Nick halványan elmosolyodott, és leguggolt a lány mellé, mintha csak parancsóra várt volna.
- Amikor először megláttalak azt hittem, hogy te is oda fogsz tartozni, Amberékhez, hogy majd te is olyan "menő" akarsz lenni, mint ők, amit el is értél volna. Nem csoda, hisz sok mindenhez értesz, okos vagy, és nem elhanyagolható, hogy szép is... - akadt meg Nick. Luna a másodperc töredéke alatt lett rákvörös.
- Kösz... azt hiszem.
- ... de te nem tetted. Sokan gyűlöltek ezért, még többen irigyek voltak rád. Amberék is először barátkozni akartak veled, ha azt barátságnak lehet nevezni, amit ők művelnek, na mindegy. Most rólad van szó. Egyre jobban megismertelek, bár még mindig nem eléggé, és az, hogy a tehetséges és szép vagy, nem volt elég, szerénynek és kedvesnek is kellett lenned. Ez egyre jobban vonzott. Érdekelt, hogy miért és hogyan. És a sulinak egy eldugott részén, ahol megtalálható Tom, Nicky és a többiek reménykedtek, hogy megtetszel majd nekem, és egy nap együtt leszünk.
- Tom? Tomék akarták? De hisz én annyira nem illek ide! Más vagyok, mint TI.
- Ugyan már! Amber és a barátnői mások. Ne hidd, hogy olyan sokban különbözünk Luna!
- Oké, ez mind szép és jó, de még mindig nem értem. Mit szeretnél valójában? - tette fel újra a kérdést a lány. Nick beletúrt a hajába, és folytatta.
- Mikor már megismertem egy részed, sőt az első találkozásunknál valami berögzült, és nem akart megszűnni. Mást éreztem, mint eddig bárki iránt, és ez boldoggá tett, de egyben elszomorított. Aztán Tom és Eva beszélgettek, Tom pedig beszámolt nekem mindenről. Akkor már egyre biztosabb voltam benne, hogy amit érzek az nem más, mint a szerelem. Luna, az ég szerelmére! Megszerettelek!
- Én... - Bátorság, szedd össze magad kislány! Luna nagyot nyelt. Erre most mit mondjon? Nick ezek szerint teljesen képbe van a dolgokkal, így ő nem nagyon tud mit mondani. - Nekem már teljesen felesleges bármit is mondanom. Az érzéseimmel már tisztában vagy, és ezt nem tudom semmivel se felülmúlni még, ha készülnék rá, akkor sem. Most akkor mi lesz? Visszamegyünk, mint két meg nem értett szerelem? - Nick csak elmosolyodott.
- Nem! Nem tehetjük ezt tovább senkivel! Nem szenvedhetünk, mert ha mi szenvedünk, akkor mindenki más a társaságban. Na meg az sem utolsó szempont, hogy Nicky agyonütne.
- Hogyan? - szaladt fel Luna szemöldöke. Mindenre számított, még arra is, hogy nekem kap, de erre nem.
- Megteszi, ha elszalasztalak, és nem tisztázom a dolgokat. Nagyon megkedvelt ám, tudod? - borzolta meg a lány haját. Luna csak felnevetett, és Nick segítségével feltápászkodott a kőről.
- Akkor köszönöm Nickynek. És most mi lesz? - nézett rá reménykedve