2016. április 23., szombat

Nyolcadik rész

Már mindenki ott volt, sőt többen is, mint szoktak. Hasonló felállás, fagyosabb hangulat. Ha valaki elkezdett egy beszélgetést mindaddig jól telt, amíg Luna vagy Nick meg nem szólalt. Melinda próbálta oldani a feszültséget sikertelen akciókkal. Lunáék néha szemeztek egymással, de pár pillantásnál tovább nem bírták.
- Na jó, ebből elég! - indult meg Nick. - Bocs, Luna beszélhetnénk? - a lány értetlenül meredt rá. - Ezt igennek veszem. Mindjárt jövünk - szólt oda a többieknek Nick, megfogta a lány karját, és egy pár méterrel arrébb húzódott. Luna dacosan megállt Nick előtt, és várt.
- Miről akarsz beszélni? - unta meg a várakozást.
- Luna, ne kezd megint! Tudod te jól, hogy miről akarok beszélni. Emlékszel? Abbahagytunk valamit...
- Jó, rendben - ült le tetetett unalommal egy nagyobb kőre. - Hallgatlak.
- Az nem fair, hogy én tudom, hogy te mit érzel, viszont te felőlem semmi visszajelzést nem kapsz. Ez engem zavar.
- Oh, tényleg? Zavar? Akkor talán nem kellett volna csinálnod valamit? - dühös volt. Luna soha nem volt még ilyen helyzetben, csak annyit tudott, amiket a filmekben látott vagy a könyvekben olvasott, és ez nem sokat segített most, hogy kezelni is tudja a helyzetet.
- Kérlek! Csak hallgass meg! Ezért mentem el tegnap is, csak hát... - könyörgött Nick. Ő még mindig állt, és nem igazán szándékozott leülni.
- Nick, elhiszem, csak nem tudom felfogni, hogy miért vártál ennyit? Tudtad jól, hogy én szenvedek, bár igyekeztem mindig lenyelni a gombócot a torkomon, amikor veled találkoztam, ezek szerint nem sikerült. Mit akarsz? - nézett a fiú szemébe. Nick halványan elmosolyodott, és leguggolt a lány mellé, mintha csak parancsóra várt volna.
- Amikor először megláttalak azt hittem, hogy te is oda fogsz tartozni, Amberékhez, hogy majd te is olyan "menő" akarsz lenni, mint ők, amit el is értél volna. Nem csoda, hisz sok mindenhez értesz, okos vagy, és nem elhanyagolható, hogy szép is... - akadt meg Nick. Luna a másodperc töredéke alatt lett rákvörös.
- Kösz... azt hiszem.
- ... de te nem tetted. Sokan gyűlöltek ezért, még többen irigyek voltak rád. Amberék is először barátkozni akartak veled, ha azt barátságnak lehet nevezni, amit ők művelnek, na mindegy. Most rólad van szó. Egyre jobban megismertelek, bár még mindig nem eléggé, és az, hogy a tehetséges és szép vagy, nem volt elég, szerénynek és kedvesnek is kellett lenned. Ez egyre jobban vonzott. Érdekelt, hogy miért és hogyan. És a sulinak egy eldugott részén, ahol megtalálható Tom, Nicky és a többiek reménykedtek, hogy megtetszel majd nekem, és egy nap együtt leszünk.
- Tom? Tomék akarták? De hisz én annyira nem illek ide! Más vagyok, mint TI.
- Ugyan már! Amber és a barátnői mások. Ne hidd, hogy olyan sokban különbözünk Luna!
- Oké, ez mind szép és jó, de még mindig nem értem. Mit szeretnél valójában? - tette fel újra a kérdést a lány. Nick beletúrt a hajába, és folytatta.
- Mikor már megismertem egy részed, sőt az első találkozásunknál valami berögzült, és nem akart megszűnni. Mást éreztem, mint eddig bárki iránt, és ez boldoggá tett, de egyben elszomorított. Aztán Tom és Eva beszélgettek, Tom pedig beszámolt nekem mindenről. Akkor már egyre biztosabb voltam benne, hogy amit érzek az nem más, mint a szerelem. Luna, az ég szerelmére! Megszerettelek!
- Én... - Bátorság, szedd össze magad kislány! Luna nagyot nyelt. Erre most mit mondjon? Nick ezek szerint teljesen képbe van a dolgokkal, így ő nem nagyon tud mit mondani. - Nekem már teljesen felesleges bármit is mondanom. Az érzéseimmel már tisztában vagy, és ezt nem tudom semmivel se felülmúlni még, ha készülnék rá, akkor sem. Most akkor mi lesz? Visszamegyünk, mint két meg nem értett szerelem? - Nick csak elmosolyodott.
- Nem! Nem tehetjük ezt tovább senkivel! Nem szenvedhetünk, mert ha mi szenvedünk, akkor mindenki más a társaságban. Na meg az sem utolsó szempont, hogy Nicky agyonütne.
- Hogyan? - szaladt fel Luna szemöldöke. Mindenre számított, még arra is, hogy nekem kap, de erre nem.
- Megteszi, ha elszalasztalak, és nem tisztázom a dolgokat. Nagyon megkedvelt ám, tudod? - borzolta meg a lány haját. Luna csak felnevetett, és Nick segítségével feltápászkodott a kőről.
- Akkor köszönöm Nickynek. És most mi lesz? - nézett rá reménykedve